Az otthon íze

2010 augusztus 18. | Szerző: jaminaieva |

 

Gyermekkoromban gyakran ébredtem a friss reggeli, kamasz koromban pedig már inkább az ebéd hívogató illatára. Ki tudna ellenállni ezeknek az illatoknak, én sem tudtam, Anyukám nagyon ért a főzéshez. Szegényebb, és jobb időkben is egyformán teltek a hétvégék, délben asztalon volt a finom ebéd. Például: Húsleves csirkeaprólékkal, csigatésztával, sült oldalas krumplipürével- kovászos uborkával,utána egy jó túrós rétes- mert sütemény az mindig volt, és van még ma is.

 

Mielőtt számolni kezdene valaki, hogy mi mennyi, meg, hogy ez egy kisebb vagyon, el kell mondjam, hogy a csirke az ólból, a zöldségek a kertből, a kovi ubi, pedig az ablakpárkányról származnak. Nálunk minden főzés egyformán kezdődik- az otthoni beszerző körúttal. Ez errefelé természetes folyamat.

 

Hát igen, az a kovászos uborka…

 

5 literes üveg aljára kapor kerül. Erre a közel azonos méretű, négybe bevágott uborkák, majd a felöntőlé, amelyet sosem forralunk fel. Benne minden liter vízhez egy púpos kanál sót adunk. Miután az uborkára öntöttük, kenyeret teszünk rá, letakarjuk és néhány napra a napra tesszük. Hogy mikor van kész? Amikor a víz tejszerűvé válik és az üdezöld uborkák megfakulnak, megérnek. Ekkor van kész.

 

Nyáron a legjobb csemege magában, vagy az ebéd mellé.

A kisfiam is szereti, a levét pedig megissza…

 

Szóval délben minden megállt. A munka kint a földeken, a takarítás, a hétvégi tanulás, olyankor csak mi voltunk, mind együtt az asztal körül…

 

A következőkben a jaminai disznótorok érdekes világáról írok majd!