Az otthon íze

2010 augusztus 18. | Szerző: jaminaieva

 

Gyermekkoromban gyakran ébredtem a friss reggeli, kamasz koromban pedig már inkább az ebéd hívogató illatára. Ki tudna ellenállni ezeknek az illatoknak, én sem tudtam, Anyukám nagyon ért a főzéshez. Szegényebb, és jobb időkben is egyformán teltek a hétvégék, délben asztalon volt a finom ebéd. Például: Húsleves csirkeaprólékkal, csigatésztával, sült oldalas krumplipürével- kovászos uborkával,utána egy jó túrós rétes- mert sütemény az mindig volt, és van még ma is.

 

Mielőtt számolni kezdene valaki, hogy mi mennyi, meg, hogy ez egy kisebb vagyon, el kell mondjam, hogy a csirke az ólból, a zöldségek a kertből, a kovi ubi, pedig az ablakpárkányról származnak. Nálunk minden főzés egyformán kezdődik- az otthoni beszerző körúttal. Ez errefelé természetes folyamat.

 

Hát igen, az a kovászos uborka…

 

5 literes üveg aljára kapor kerül. Erre a közel azonos méretű, négybe bevágott uborkák, majd a felöntőlé, amelyet sosem forralunk fel. Benne minden liter vízhez egy púpos kanál sót adunk. Miután az uborkára öntöttük, kenyeret teszünk rá, letakarjuk és néhány napra a napra tesszük. Hogy mikor van kész? Amikor a víz tejszerűvé válik és az üdezöld uborkák megfakulnak, megérnek. Ekkor van kész.

 

Nyáron a legjobb csemege magában, vagy az ebéd mellé.

A kisfiam is szereti, a levét pedig megissza…

 

Szóval délben minden megállt. A munka kint a földeken, a takarítás, a hétvégi tanulás, olyankor csak mi voltunk, mind együtt az asztal körül…

 

A következőkben a jaminai disznótorok érdekes világáról írok majd!

Bemutatkozó gondolatok..

2010 augusztus 7. | Szerző: jaminaieva

 

Üdvözlök mindenkit! Néhány nappal ezelőtt nyitottam ezt a blogot, azzal a céllal, hogy bemutassam szűkebb környezetem gasztronómiáját, életét. Szűkebb környezetem alatt, azt a csodahelyet értem, ahol születésem óta, három évtizede élek. Ez az a hely, ahol szinte még soha nem fordult elő, hogy valamilyen bajt ne lehetett volna megoldani, a bőségesen megrakott asztal mellett.

És most pár szót a csodahelyről…Erzsébethely, vagy közismertebb nevén JAMINA, Békéscsaba külvárosi része. Érdekes ez a szó- külvárosi-, néha az érzésem, hogy a holdon lakunk, ide nem lehet csak ám úgy kijönni, hídon, lámpán, vasúti átjárón keresztül vezet az út. Vannak, akik falunak tartják, mások igazi paradicsomnak, én inkább ez utóbbira szavazok.

Ez tipikusan az a hely, ahol még fontosak az emberi, családi kapcsolatok, a lassú, hosszú, nyugodt ebédek, ahol még élnek a hagyományok, ahol minden ünnepnek megadják a módját! Itt az emberek, bár városi életet élnek, de többnyire maguk termelik meg a betevő nagy részét, a feldolgozásukhoz pedig gyakran nyúlnak vissza a régi, bevált módszerekhez. Itt még van kétnapos disznóvágás, káposztasavanyítás, csigatészta készítés, rétesnyújtás, stb, stb.. Itt még él egy korosztály, aki minden titok tudója, akiktől érdemes tanulni, magunkba szívni ezt a nagy tudást. A mai nullkalóriás igét hirdető világban nehéz erről beszélni, de remélem lesz akit érdekel ez a szlovák-tót gyökerekből táplálkozó ízvilág! Nem azt állítom, hogy ez lesz a legautentikusabb leírása a szlovák-tót konyhának, ételeknek, de én ezen nevelkedtem és bizton állíthatom, ezek az ízek nem csupán a gyomornak csodálatosak, de a léleknek is jót tesznek.

Elsőre ennyi, üdv mindenkinek!!!!!!